Aki régebb óta követi a blogomat tudja, hogy nagyon szeretem a gyárakat, és nem szalasztanék el egy lehetőséget sem, hogy lássak belülről egy gyárat, ahol éppen termelés folyik. Természetesen elsősorban az élelmiszergyártással foglalkozó gyárak állnak közel az érdeklődési körömhöz. Tudom, sokakat megrémít az élelmiszer és a gyárak egy lapon említése, de érdemes kicsit a dolgok mögé nézni.
Mindenmentes
Amikor először hallottam a mindenmentes blogról bevallom, kicsit kétkedve fogadtam. Mármint nem a létezését, az ütött szöget a fejembe, hogy az ételek vajon milyenek lehetnek nélkülözve a húst, a tojást, a cukrot, a glutént és a tejtermékeket. Aztán beleolvasgattam a receptekbe, amelyekhez nagyon gusztusos képek is társulnak. Abszolút pozitívan csalódtam, és örömmel láttam, hogy milyen remek ételek készülhetnek a nem megszokott alapanyagokból. Elismerése méltó az a munka, amit Dr.Andrási Nóra a blog és a könyv írója végez. Személyes indíttatása vezette a változtatás útjára, és tapasztalataival most már másoknak segít. Nekem is van több ismerősöm, akik életében komoly megpróbáltatást jelet a 160 g-os szénhidrát diéta betartása. Nem „csupán” a számolgatás okoz fejtörést, hanem az is, hogy milyen ételek férnek bele a mindennapi szigorú diéta mellett. Nem könnyű egy teljesen egészséges embernek sem napról napra kitalálni, hogy mit egyen, nemhogy annak, aki a fő alapanyagok jórészét nem is tudja fogyasztani. Ebben jelent óriási segítséget ez a könyv. A szuper recepteknél részletes leírást találunk, amelyeket pontosan követe könnyedén elkészítheti bárki ezeket az ételeket, és többé nem kell úgy éreznie, hogy betegsége miatt kimarad valamiből.
Ha számodra is segítséget nyújtana ez a könyv, ide kattintva már meg is tudod rendelni.
Fűszeres (csípős) csirkeszárnyak, mogyorós bébirépával
Kacsa tepertő
Mindig büszke voltam rá, hogy vidéki lány vagyok. Bár ha jobban belegondolok, gyermekként nem mindig szerettem az ezzel járó feladatokat. A kerti munkák nem voltak a kedvenceim, sőt. Sokkal szívesebben tevékenykedtem a házban legyen az házimunka, vagy konyhai tevékenység. Sok hasznos tudásra tettem szert, amelyeknek most is hasznát veszem.
Bede Anna: Vegasztrománia
Húsevő vagyok. Mindig is az, voltam és nagy valószínűséggel az is maradok. Nehezen tudnám elképzelni magam úgy, hogy hosszabb távon lemondjak erről a táplálékról. Viszont sokszor telítődöm én is a húsos ételekkel. Ilyenkor jól esik valami könnyedebb fogást enni, ami nem feltétlenül valami tésztafélét jelent. Ekkor jön az agyalás, hogy mit készítsek. Jól jön ilyenkor egy kis segítség, ezért is örültem, amikor kézhez kaptam Bede Anna: Vegasztrománia című könyvét.
Jamie’s Italian Budapest
Grillezett vadlazacfilé ceruzababbal és burgonyával
Hétköznap ritkán van időnk arra, hogy ínyenckedjünk, különleges ételek készüljenek. Ezért hétvégén igyekszünk kitalálni olyan fogásokat, amelyek elkészítése több időt igényel vagy csak különlegesebbek annál, minthogy egy rohanós nap alkalmával fogyasszuk el őket. Ilyen nem mindennapi étkezés alapanyaga például a lazac.
Japán sajttorta Gazstrozseni módra
Ennek a kis finomságnak a receptje nemrégiben bejárta az internetet minden verzióban, sima recept, videós recept, készült torta formában, szuflé formában. Ismerőseim is sorra készítették el, áradoztak róla, hogy milyen finom. Kaptam én is az alkalmon és beszeretem hozzá a mascarpone sajtot, viszont a recept szerinti fehércsokit a boltban hagytam.
Versenyben a fagyasztott zöldségek
Még tart a nyár, de már itt oson az ősz a kertek alatt. Ez nem csak az időjárásban mutatkozik meg, hanem abban is, ahogy haladunk a hűvösebb hónapok felé, egyre kevesebb friss idény zöldséget fogunk találni a zöldségesek és a boltok polcain. Persze lesz majd import sárgarépa, karfiol, cukkini, de azért az mégsem ugyanaz.
5 perces főtt kukorica
Azt hittem már sikerült tökélyre fejleszteni a kukoricafőzési technikámat, de még mindig van új a nap alatt. Ezt az elkészítési módot egy ismerős ajánlotta a figyelmembe. Őszinte leszek, kissé kétkedve fogadtam a hallottakat, de kísérletező kedvű emberként, nem hagyhattam ki, hogy kipróbáljam. Ha csak néhány csövet készítenél, akkor ez a recept tökéletes lesz.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- …
- 52
- Következő oldal »
Legutóbbi hozzászólások