Tudtad, hogy Wroclawnak a második világháború előtt 303 hídja volt, amelyből jelenleg 220 még mindig áll? Szinte hihetetlen. Meglepődve olvastam a Wikipédián, amikor kicsit fel akartam készülni a városból még az utazás előtt. Életemben most először voltam Lengyelországban.
Wroclaw a negyedik legnagyobb lengyel város, és egyben az egyik legrégebbi is. A szívében helyes kis óváros várja az ide látogatókat sok étteremmel, rengeteg templommal. Színes, tornyos kis épületek veszik körbe a városházát. A külvárosban hatalmas panelépületek juttatnak eszünkbe egy letűnt kort. A várost az Odera szeli ketté, így kicsit olyan, mint Budapest.
A legfontosabb feladatom ez alatt a pár nap alatt az volt, hogy beszerezzem a lengyelek méltán híres sajtját az oscypeket. Ezt a fenséges sajtot csak májustól szeptemberig készítik, lengyel hegyi juhok tejéből. Létezik belőle natúr és füstölt. Mivel leginkább Zakopane környékén árusítják, kicsit aggódtam, hogy hozzájutok e egyáltalán. Lengyel fórumokat olvasgattam (természetesen magyarra fordítva), hogy Wroclawban, hol juthatok ilyen sajthoz. Azt írták, hogy a vásárcsarnok bejáratánál szokták árulni, de csak vasárnaponként. Ennek nem örültem annyira, mivel csak keddtől péntekig tartózkodtunk Lengyelországban.
Mivel vesztenivalóm nem volt, hát felkerekedtem, hogy megnézem magamnak a vásárcsarnokot. Gyakorlatilag nem nagyon különbözik a nálunk lévő vásárcsarnokoktól, az árak is hasonlóak, sőt bizonyos gyümölcsök és zöldségek drágábbak is kicsit. Ami viszont nálunk nem jellemző, itt viszont lehet kapni, azok a friss töltött tészták. A lengyelek ugyanis nagyon szeretik a töltött tésztákat. Az orosz konyhából is ismert pirogot, itt piroginak nevezik, különböző méretekben és különböző töltelékekkel lehet megkóstolni. Végül is praktikus, hogy csak megveszik, hazaviszik, megfőzik és nem bíbelődnek a tészta készítésével.
Szerdán a sajtot illetően nem volt szerencsém. Nem adhattam fel, úgy döntöttem minden nap el sétálok a vásárcsarnokhoz, hátha szerencsém lesz. És milyen jól tettem! Végre csütörtökön eljött az én napom! Ahogy írták is a fórumban a csarnok bejárata mellett ott állt a nénike, aki elsősorban bőrpapucsokat árult, és mellette egy kis asztalon sajtot is. Nem túlzás kijelenteni, hogy a nála lévő sajtmennyiség 90%-át én vettem meg. Ő is örült, és én is boldog voltam, hogy beszereztem a szuvenírt.
Nem tudom Te, hogy vagy vele, de én amikor külföldre utazok a szállás választásánál nem azt veszem figyelembe, hogy sok csillagos wellness hotelt válasszak, sokkal inkább lényeges számomra, hogy azok a helyek amelyeket meg szeretnék nézni közel legyenek hozzá. Illetve még nem fordult elő, hogy teljes ellátást kérjek, mivel a cél pont az, hogy minél több étteremben megforduljak, és nem végig a hotel éttermében szeretnék étkezni.
Most is így történt. A hotel (Hotel Lothus) a belváros szívében van, közel az óvároshoz, és közel a bevásárló helyekhez. Mivel ez egy 3 csillagos hotel nem kell pazar berendezésre és luxus körülményekre gondolni, viszont minden a helyén volt, tiszta volt és rendezett. Csak reggelit kértünk, ami bőséges svédasztalos megoldás volt. Nem volt hiány semmiben. Kenyerekből, felvágottakból, sajtokból, gyümölcsökből és gyümölcslevekből mindenki talált kedvére valót. Nekem a fekete ribizli lé lopta be most magát nagyon a szívembe, kint létünk alatt végig azt szürcsöltem.
Az éttermezés azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Első este későn érkeztünk, nem is ismertük még a várost, ezért az első szimpatikus helyre (ahol a legtöbben voltak) beültünk. Az étlapon nem szerepeltek tradicionális lengyel ételek, ezért rendeltünk egy grillezett csirkehúsos, csirkemájas ételt salátával. Hatalmas adagot hoztak, és nagyon ízletes is volt. Másnap szintén erre a helyre tértünk be, akkor már tésztát kértünk. Az én fehérboros, csirkés, brokkolis tésztám, és párom rókagombás tésztája is igazán finom volt. A harmadik este úgy gondoltuk, hogy bár elégedettek voltunk a Sphinxxel, keresünk egy igazi lengyel éttermet, hiszen az óváros hemzsegett az éttermektől.
Ha idegen helyen jársz érdemes olyan éttermet választani, ahol sokan vannak, és ha az a sok ember helyi, akkor biztosan jó helyen jársz. Sok nézelődés után végre találtunk egy nagyon szuper kis helyet, ahol tényleg csak lengyel ételek voltak. Leültünk, és vártuk az étlapot. Némi várakozás után leintettünk egy pincért, ő kedvesen adott étlapot, majd amikor az italokat kértük volna kiderült, hogy az étteremben nem lehet alkoholt fogyasztani, csak a teraszon. Mivel többen voltunk és a srácok a lengyel sört nem szerették volna kihagyni, és mert a teraszon 13 fok volt továbbálltunk. Nagyon meglepő volt ez a hozzáállás.
Folytattuk hát tovább a keresgélést. Találtunk még 3 igazi lengyel éttermet, viszont azok meg annyira tele voltak, hogy nem volt hely. Körülbelül egy óra mászkálás után már nagyon éhesek voltunk és fáztunk is, ezért visszatértünk a Sphinxhez. Nem volt mit tenni, lengyel vacsora helyett maradt a nemzetközi konyha. Ismét nagyon finom volt az étel, és a hangulat is teljesen rendben volt, csak éppen a lengyel konyhából nem tapasztaltam meg sokat. Bíztunk benne, hogy másnap hazafelé valami kis faluban végre találunk egy hagyományos lengyel ételeket kínáló éttermet.
Amit véletlenül se hagyj ki, ha Lengyelországban jársz, az a fagyi. Nagyon finom fagyijuk van. Itt is némi nyelvi akadályba ütköztünk, mivel a fagyik nevei csak lengyelül voltak kiírva, és a kiszolgáló személyzet sajnos nem beszélt sem németül, sem angolul. De segítőkészek voltak és, hogy áthidalják a nyelvi akadályokat, kaptunk kóstolót azokból a fagyikból, amelyeknek a nevét nem érettük.
A hazaúton a lengyel-cseh határ előtt pár szász méterrel találtunk egy olyannyira helyi éttermet, hogy a pincérek csak a saját nyelvükön beszéltek. Ami viszont itt fordult velünk elő először, hogy az étlapon minden étel ott szerepelt magyarul is. Ez igazán szívmelengető volt.
Nem is gondolkodtunk sokáig négyből hárman pirogit kértünk. Én spenótosat kértem, a srácok oroszosat, ami burgonyával és friss túróval volt töltve. A burgonyás-túrós és a spenótos piroginak is egy baja volt csupán, hogy nem voltak benne fűszerek. A tetejére ugyan szórtak pirított hagymát, de nekünk még igencsak fel kellett tuningolnunk sóval és borssal, hogy egy kis íze legyen. Illetve valami tejföl vagy ecet esetleg sokat segített volna az ételen, de sajnos azt nem kaptunk, és a nyelvi nehézségek miatt maximum el activityzni tudtuk volna, hogy mit szeretnék. Az étel mennyiségével nem volt baj, sőt a csapat negyedik tagja, aki nem pirogit rendelt igazán elégedett volt a corn flakes-es csirkéjével. Így mégis csak nyertünk egy kis betekintést a lengyel konyhába.
Vélemény, hozzászólás?