A hétvégét Baján töltöttük. Kaptunk ugyanis egy három napos wellness hétvégét, a bajai Duna Wellness Hotelbe. Már nagyon vártuk, ránk fért a pihenés. Baján én még egyébként sem voltam, így nagy volt a várakozás. A hotel honlapja igazán színvonalas, a sok okosan átgondolt marketing szövegtől az ember már – már tűkön ül, hogy végre mehessen.
El is érkezett a várva várt nap. Péteken koraeste értünk a szállodához. A hotel igazán szép helyen van, a Duna partján. De a szálloda maga, már nem annyira elragadó. A külső vakolat omlásából, és az ablakkeretek festékének lepergéséből, könnyen lehetett következtetni rá, hogy nem mostanában újították fel, ha egyáltalán volt felújítás az elmúl 20 évben.
A hotel előtt, a hotel éttermében és a teraszon rengeteg ember bulizott érkezésünkkor.
Ne a külső alapján ítéljünk, mondogattuk egymásnak. Aztán belépve a hotelbe, rá kellett jönnünk, hogy itt bizony jó volt az első megérzésünk. Üres akváriumok árválkodtak az előtérben, melyeket lakóik, a jelek szerint régen elhagytak. A recepciós úr, készséges volt és kedves. Megkaptuk a kulcsunkat, néhány instrukció kíséretében. Megtudtuk, hogy a temérdek ember, mind ápoló és nekik rendetek ma bulit. Ezért ezen az estén a vacsoránkat egy külön erre a célra berendezett teremben fogyaszthatjuk el. Semmi gond, megértő emberek vagyunk.
A csomagunkat felcipeltük a második emeletre, és megkerestük a szobánkat. Hát túlzás nélkül állíthatom, hogy a szoba a fürdővel együtt volt körülbelül 10 nm. Érezhető volt, hogy itt a dohányzás megengedett, a kárpitok ontották magukból a dohányszagot. Az ablak a főtérre nézett, ahol már éppen hangoltak az esti bulihoz. Ami dicséretes, hogy a fürdőszoba tiszta volt.
Sebaj, menjünk vacsorázni! Leültünk a teremben, ahol az aznap esti vacsoránkat szolgálták fel. A terítés már elég hiányos volt és az ételmaradékok is arra engedtek következtetni, hogy már vacsoráztak itt előttünk. Kisvártatva megérkezett a felszolgálóhölgy aki megkérdezte, hogy hozhatja e a vacsorát. Mondtuk, hogy természetesen és mivel félpanziós vacsoránk volt vártuk, hogy mit kapunk. Vártuk a kérdést is, hogy mit szeretnénk enni, de nem jött.
Nem sokkal később megérkezett a húsleves, az étvágyam pedig azzal a lendülettel távozott is, mikor a felszolgálóhölgy letette elém a húslevest. Nem a leves volt a ludas, hanem a felszolgáló ruhájából áradó szag. Nem hiszem, hogy aznap sikerül megizzadnia ennyire, de távozása után még jó pár percig nehezünkre esett a levegővétel.
Miután túltettük magunkat az első sokkon nekiláttunk az evésnek. A leves hideg és zsíros volt, a tésztán kívül nem volt benne semmi más. Míg vártunk a főételre találgattuk, hogy a levesből kiindulva milyen, hasonlóan „kalóriaszegény” magyaros étel fog következni.
Nem is csalódunk. A felszolgálóhölgy hozott ugyanis egy lecsós szeletet sült krumplival és egy borzas csirkemellet zöldséges rizzsel. Megkérdezte, hogy ki melyiket kéri. Értetlenül álltunk a dolog előtt, hogy kihoz két olyan ételt, melyek közül egyiket sem kértük és személy szerint én egyiket sem enném meg szívesen. Kérdezte, hogy ki melyiket kéri. Annyira meglepődünk, hogy mondtuk neki, hogy tegye le, majd elosztozunk.
Én már tudtam, hogy egyiket sem fogom megenni. A lecsós szelet úszott a zsírban, eláztatva a zsírral a krumplit is.
A borzas csirkemell, a zöldséges rizzsel, párom számára ehető volt, én inkább kihagytam.
Befejeztük a vacsorát és vártuk, hogy mi lesz a desszert. Aztán vártunk és egyre csak vártunk. Majd 20 perc várakozás után, úgy döntöttünk, hogy akkor befejeztük a vacsorát. Ott hagytunk mindent az asztalon és elmentünk várost nézni.
Lementünk a Duna partra, ahol rengeteg étterem és kávézó várja a vendégeket, egymást túlharsogva, más és más zenei stílusokkal. Kicsit Siófok hangulata volt a dolognak.
Másfél órás andalgás után visszaértünk a szállodába, ahol éppen a tetőfokára hágott az ápolós buli. Kíváncsiságból benéztünk a terembe, ahol vacsoráztunk és lesett az állunk. A vacsoránk maradéka még mindig ott díszelgett az asztalon. Hát várhattuk volna a desszertet…
Felmentünk a szobába, ahol meg lehetett gyulladni. Az ablakot kinyitva azonban egyszerre hallatszódott be az ápolós buli lagzis zenéje és a téren tomboló diszkó parti ritmusa.
Mivel nagyon fáradtak voltunk úgy döntöttünk, eltesszük magunkat holnapra. Elindultam fürödni, ekkor jött a következő sokk. Nem volt melegvíz. Oké, hogy nyár van, de akkor sem szeretek jéghideg vízben pancsolni.
Kezdtük úgy érezni magunkat, mintha a kész átverés show-ban lennénk, de sajnos senki nem jött nagy fekete parókában, üveg pezsgővel a kezében.
Végül villámfürdés után nyugovóra tértünk. Valamikor hajnalban sikerült elaludnunk. Az első álmomból a tűzcsengő ébresztett fel, és már vártam, hogy mikor kopognak az ajtón, hogy menjünk ki az épületből. De nem jött senki, úgyhogy valószínűleg csak valamelyik roppant humoros szállóvendég mókázott. Nagy poén volt.
Abban a hitben, próbáltam elaludni, hogy másnap minden jó lesz és szép.
A folytatásból kiderül, hogy ez egy nagyon optimista szcenárió volt.
Ruzsik István mondta
Szia.
A cikkben elhangzottak sajnos tökéletesen igaz tények. Ellenben ki kell igazítsalak.
Nem a Duna partján voltál,hanem a Kamarás-duna,más néven a Sugovica partján,melynek annyi köze van a Dunához,hogy beleömlik a Türr kilátónál. Egy holtágról van szó. A vendéglátó egységek szintén ennek partján találhatók. A valódi Duna innen öt kilóméterre folyik.
Megpróbáltam az általad említett problémákat megszüntetni étteremvezetőként 2011-ben,melyben a működtető,és tulajdonos nem volt partner(gépészmérnöki diplómával vendéglátózik),és ki is rugott. Amennyiben szeretnél többet megtudni a bajai”vendéglátásról” szívesen állok rendelkezésedre.
Tisztelettel István
Gasztrozseni mondta
Kedves István,
Nézd el egy balatoni lánylak, hogy minden ami ott “folyik” számomra a Duna. Nagyon sajnálom, hogy jó szándékod és igyekezeted az ellenkező hatást váltotta ki a vezetőségnél. Természetesen érdekel a bajai vendéglátás, és bízom benne, hogy pozitív információkat is tudsz megosztani velem nem csak negatívat.