Horvátországi élménybeszámoló, Trogir III.
Címkék: Horvátország, Split, Trogir
Ha nem olvastad volna az előzményeket, akkor kezd itt.
A szállásra visszaérve, már kicsit megnyugodva, kiültünk a gyönyörű kilátással rendelkező teraszunkra és kibontottunk egy üveg bort. Végre elkezdett magával ragadni bennünket a nyaralás hangulata. Jó volt nézni a tengert, ahogy ringatóznak rajt a hajók, élvezni a nap melegét és kortyolgatni Eszti – rozéját (amit ezúton is nagyon köszönünk).
Reggel kicsit borús időre ébredtünk, ezért mindenképpen valami kirándulós programon törtük a fejünket. Nem kellett sokat agyalnunk, úgy döntöttünk elmegyünk Splitbe, és megnézzük Diokleciánusz palotáját. Nem nagy távolság, mindössze 27 km Trogirtól.
Sajnos nem csak mi gondoltuk úgy, hogy Horvátország második legnagyobb városában töltjük a napot. Rengetegen voltak, fél óra körbe – körbe autózgatás után nagy nehezen találtunk végre parkolóhelyet. A palota hatalmas területen van és közvetlenül a tengerparton fekszik.
A szűk kis sikátorokon átsétálva rögtön a palotában találjuk magunkat. Rengeteg árus kínálja portékáját. Van itt minden a tengeri csigáktól, a poharakon át a képeslapokig. Tovább sétálva a várfalon találtuk magunkat, ahonnan csodás kilátás nyílt a tengerre. A kikötő tele volt hajókkal, óceánjárókkal. Splitből indulnak a kompok a szépséges Brac szigetre.
Már nagy részét felújították, de még most is fel van állványozva itt – ott. Egyszer csak egy torony elé értünk. Elég magas volt, de úgy gondoltuk, hogy fentről biztos pazar kilátás nyílik, úgyhogy kifizettük a belépőt, ami 10 kuna volt fejenként és elindultunk. Igen ám, csakhogy a lépcső, ami felfelé és egyben lefelé is vezetett igen szűk volt. Így csak egyszerre egy irányba lehetett haladni, addig a másik csapat megállt és várt. Annyira bezártság érzetem támadt, hogy nem tudunk a saját tempónkban közlekedni és a párás idő miatt kevés volt a levegő, hogy szinte pánik rohamot kaptam. Szégyenszemre kénytelen voltam visszafordulni. Azért nem mindenki volt ilyen nyúl Béla, mint én, úgyhogy gyönyörű fotók születtek.
A torony után sétáltunk a sikátorokban, melyek tele voltak a nagy márkák üzleteivel. Úgy tartják, amelyik divatmárka nem képviselteti itt magát az nem is igazi világmárka. Persze a turisták nagy része inkább csak nézelődik.
Kicsit elfáradtunk, úgyhogy leültünk a pálmafás sétányon, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a tengerre és a kikötőre. Közben még a nap is kisütött. Mivel estére grillezést terveztünk, ideje volt elindulni.
Hazafelé még beugrottunk a Lidlbe és a Tommy nevezetű szupermarketbe egy – két hozzávalóért. Az árak nagyjából ugyanazok, mint nálunk. Igazán vicces szituációban találtuk magunkat mikor halat vásároltunk, ugyanis a pisztráng fele annyiba került, mint az ott helyben a tengerből halászott hal. Gyakorlatilag az ára alapján itt a pisztráng “szemét” halnak számít. Mivel tudtuk, hogy a halpiacon majd be fogunk vásárolni a helyi halakból, most a pisztrángot választottuk.
Visszaértünk és neki is láttunk. A halakat befűszereztük, megcsináltuk a parazsat és elkezdődött a móka. Mindennel együtt, körülbelül egy óra alatt el is készültünk. Felvittük a finomságokat a lakosztályunkba. Megterítettünk a teraszon és az Eszti – rozé társaságában elfogyasztottuk a lakomát. A citromos, zöldfűszeres pisztráng tökéletesen illett a mediterrán hangulathoz.
A vacsora végére azonban nagy vihar kerekedet, szakadó eső, hatalmas széllökésekkel. Mi lesz ebből? Valaki elátkozta a nyaralásunkat? Ez is kiderül az utolsó éménybeszámolóból.
