Délben érkeztünk Újbuda nem rég nyílt olasz éttermébe, melyben a római és környékbeli konyha jegyei dominálnak. Az étterem zsúfolásig volt többségében a környező irodaházakból ebédelni érkező vendégekkel. Még szerencse, hogy volt foglalásunk. Hatalmas pörgés van itt déltájban, de a személyzet magabiztosan állta a sarat.
Étteremben ilyen forróságban mindig limonádét kérünk. Óriási élményként hatott rám, amikor megérkeztek a kért limonádék, ugyanis fém szívószállal kaptuk a megszokott műanyag helyett. Nem csak környezetbarát, de kifejezetten jó volt vele szürcsölgetni a hűs limonádét. Nálunk a gyerekek miatt mindig van itthon szívószál, de már egy ideje kerestem a megoldást a műanyag kiváltására és tessék, itt van. Igényes, tisztítható és egy darabig örökös. Rendeltünk is itthonra egy nagyobbacska szettet.
Miközben az étlapot nézegettük megbeszéltük, hogy kivételesen nem egyeztetjük egymással, hogy a másik mit kér, aminek következményeként mind a ketten bazsalikomos paradicsomleves rendeltünk pizzakenyérrel. Bár a leves forró volt, mégis üdítően hatott a friss bazsalikom íze, amit nem sajnáltak a levesből. A pizzakenyér remek kísérőnek bizonyult, roppanóssága jól passzolt a leves krémességéhez. Őszintén szólva én már ezen a ponton is eléggé tele voltam, de nekirugaszkodtunk a következő fogásnak.
Olasz étterem lévén mi mást is kérnék, mint tésztát. A választásom a Cacio e Pepe elnevezésű ételre jutott, amely egy klasszikus római tészta, pecorino sajttal és tört borssal. Párom a pizzák közül szemezgetett és végül a Salsiccia e porcini con scaglia di grana pizzára esett a választása, amely egy vargányás, kolbászos pizza.
Mind a két étel igazán nagy adag volt. Én a magam részéről talán a felét, ha meg bírtam enni. Nagyon finom volt. Láthatóan nincs sok feltét a tésztán, de ehhez az ételhez nem is kell, így tökéletes. A bors csípőssége és a pecorino sajt karakteres íze szerintem kiváló párost alkot.
A pizzából én csak a vargányamentes részt kóstoltam (mivel a gombákkal nem vagyok jó barátságban), de az rendkívül ízletes volt. Jófajta paradicsomos alap, kiváló mozzarella és kolbász, a tésztája pedig zseniális volt. Párom el volt tőle ragadtatva.
Itt ezen a ponton már tényleg a szétdurranás határán voltunk, így csak egy desszertet kértünk ketten. Ami pedig az amarettós csokoládétorta volt. A torta még melegen érkezett egy kis meggyszósszal, ami kiváló volt hozzá a kissé savanykás ízével, és került még mellé kandírozott narancs és lime héj, amit alapvetően nem kedvelek de ez szuper volt.
Ilyenkor sajnálja az ember, hogy nincs még egy gyomra amit még megtömhet, mert az étlapon még van jó néhány izgalmas fogás, de majd legközelebb azok kerülnek sorra.
Legyen szó romantikázásról, munkaebédről, vagy csak egy jó olasz vacsoráról, a Ciao Mamma kitűnő választás.

Vélemény, hozzászólás?