Hideg meggyleves

Imádom a tipikusan magyar nyári gyümölcsöket: a meggyet, a málnát, a barackot, a szedret, és még sokáig sorolhatnám. Most éppen meggy szezon van. Gyermekkoromban is sok meggyünk volt. Készült is belőle meggyleves, meggymártás, meggyes rétes. Én most úgy döntöttem a legegyszerűbbet választom, és meggylevest készítek.

Olvasd tovább »

Sajtkrémleves

Régi ígéretemet teljesítettem ezzel az étellel. Mikor kitaláltam, hogy elkészítem volt egy elképzelésem, hogy hogy szeretném csinálni. Mivel ez volt az első próbálkozásom a sajtkrém levessel kicsit utána olvastam, hogy melyik recept mit ír. Rá kellett döbbennem, hogy jobb lesz, ha a saját koncepciómnál maradok, ugyanis kivétel nélkül minden recept tartalmazott lisztet, nem is keveset, ez pedig nem tetszett.

Olvasd tovább »

Bajai Duna Wellness Hotel, avagy a nagy meglepetés II. rész

Az éjszaka gyötrelmesen telt, a szobában iszonyú meleg volt. Pár óra alvás után úgy ébredtünk, mintha mi is egész éjszaka buliztunk volna. Gondoltam megpróbálkozom a fürdéssel, de hamar elment a kedvem mikor kiderül, hogy a melegvíz még mindig nem akar folyni a csapból.
Olvasd tovább »

Bajai Duna Wellness Hotel, avagy a nagy meglepetés I. rész

A hétvégét Baján töltöttük. Kaptunk ugyanis egy három napos wellness hétvégét, a bajai Duna Wellness Hotelbe. Már nagyon vártuk, ránk fért a pihenés. Baján én még egyébként sem voltam, így nagy volt a várakozás. A hotel honlapja igazán színvonalas, a sok okosan átgondolt marketing szövegtől az ember már – már tűkön ül, hogy végre mehessen.
Olvasd tovább »

Eper csokiöntettel

Még tart az eperszezon. Isteni ez a gyümölcs. Lédús, zamatos, finom. Nincs is jobb desszert ilyenkor, mint a friss gyümölcs ebéd után. De, ha vendégeket vársz és éppen nincs elég időd vagy kedved sütögetni, itt egy egyszerű, de annál ízletesebb desszert ötlet.
Olvasd tovább »

Liszt nélküli cukkini lepény

Nevezhetném akár cukkinis omlettnek is, hiszen nagyon hasonló hozzá. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, eheted reggelire, ebédre, vacsorára. Sőt hidegen és melegen is nagyon finom. Ajánlom vegetáriánus követő táborom figyelmébe. Összetevői miatt pedig, ezt az ételt nyugodtan beillesztheted a fogyókúrás étrendedbe.
Olvasd tovább »

Sült túrógombóc

Lassan szakácskönyvet adhatok ki a túró gombócról, annyi félét készítettem már. Imádom a túrót, úgyhogy a túró gombócot sem tudom megunni. Mindig akad olyan íz variáció, amit előtte még nem próbáltam. A túró nagyon egészséges, alacsony a zsírtartalma, tele van fehérjével, kálciummal, foszforral. Kiválóan beilleszthető a fogyókúrás étrendbe.

Olvasd tovább »